Nőstény (balra) és hím (jobbra) nagy szarvasbogár (fotó: Somay László)
 

Tudományos neve és rendszertani besorolása

A nagy szarvasbogár tudományos neve Lucanus cervus (Linnaeus, 1758). Tudományos (latin) nevének első szava (a genusznév) „Lucaniában élőt” jelent, a második szó (a faji jelző) jelentése "szarvas". (Lucania nagyjából a dél-olaszországi Basilicata tartomány területét jelölte az i.e. 3–1. században. A Lucanus név az idősebb Plinius nagy művében, a Naturalis historia-ban olvasható először. A zoológiai nevezéktan számára érvényes genusznévként Giovanni Antonio Scopoli vezette be 1763-ban.)

Rokonsági köre

A szarvasbogárfélék családjából eddig mintegy 1300 fajt ismerünk, melyek többsége a Föld trópusi területein honos, messze a legnagyobb számban Délkelet-Ázsiában; a mérsékelt övben a fajok száma kevesebb. Európában 14 faj fordul elő, Közép-Európában 7.

Magyarországon 6 faj él: a nagy szarvasbogáron kívül a kis szarvasbogár (Dorcus parallelipipedus), a tülkös szarvasbogár (Sinodendron cylindricum), a szőrös szarvasbogár (Aesalus scarabaeoides), a nagy fémesszarvasbogár (Platycerus caprea) és a kis fémesszarvasbogár (Platycerus caraboides). E fajok megjelenésükben erősen különböznek a nagy szarvasbogártól.

Külalakja

A nagy szarvasbogárra az ivari kétalakúság jellemző: a hím és a nőstény megjelenése látványosan eltér egymástól.

 Nagy szarvasbogár hímje
(forrás: ProVértes Alapítvány)

A hím testhossza a rágókkal együtt 30–80 mm, de ritkán ezt meghaladhatja. Teste barnásfekete, de szárnyfedői és rágói fényes sötét vörösbarnák. A jól fejlett hím szarvasbogarat semmilyen más magyarországi bogárral nem lehet összetéveszteni, ugyanis agancsszerű rágója hatalmasra nőtt: a végén villás, a belső oldalán egy nagy és több apró fogat viselő, végtag eredetű szájszerv csaknem olyan hosszú, mint a fej és az előtor együttesen. Fejét hátul taréjszerűen kiemelkedő léc keretezi, emiatt a feje szélesebb még az előtornál is. Homlokán is harántirányú léc húzódik. Csápja „térdes”, vagyis első íze erősen megnyúlt, majdnem olyan hosszú, mint az összes többi íz együttvéve; az utolsó ízek aszimmetrikusan kiszélesedtek (lemezesek), így a csáp nyeles fésűre emlékeztet. Elülső lábszárai hosszúak, karcsúak, gyengén fogazottak. A kisebb hímek rágója és feje nem csak méretében, hanem arányaiban is kisebb, mint a nagyobbakon; minél kisebbek a hímek, annál inkább hasonlítanak a nőstényekhez.

 Nagy szarvasbogár nősténye (fotó: Andrej Alena)
(forrás: Biolib)

A nőstény teste 25–50 mm hosszú. Rágója sokkal kisebb, mint a hímé, egyáltalán nem nagyobbodott meg. Feje jóval keskenyebb az előtornál, lécek nem keretezik. Elülső lábszárai ásásra alkalmasak: rövidek, szélesek, és a külső szélükön 4–6 hegyes és széles fog sorakozik.

Nagy szarvasbogár pajorja (fotó: Isabel Hermosell Corrales)
(forrás: Flickr)

A lárva más lemezescsápú bogarak (pl. ganéjtúrók, cserebogarak, virágbogarak) lárvájához hasonlóan C-betű alakúan görbült pajor. Nagysága a bábozódás előtt nagyobb hüvelykujjnyi. Szelvényeinek hátlemezeit nem osztják barázdák harántredőkre (ez megkülönbözteti más lemezescsápú-családok pajorjaitól). Ciripelőkészüléke van, amely a középső csípő hátulsó oldalán lévő szemölcssorból és a hátulsó tompor elülső részén lévő recés dudorok sorából áll.  A lárvák rövid (1 másodpercig tartó), 11 kHz frekvenciájú hangot adnak ki. Mivel hallószervet nem találni rajtuk, a hang valószínűleg a közegükben élő más rovarlárvák elriasztására szolgál, nem a fajon belüli kommunikációra.

 Elterjedése

 A nagy szarvasbogár Európában kelet-nyugati irányban előfordul Dél-Angliától az Urálig és a Kaukázusig, észak-déli irányban Dél-Svédországtól a Földközi-tengerig. Az európai országok közül soha nem is élt Izlandon, Norvégiában, Finnországban, Írországban és Máltán. Észtországból és Dániából kipusztult. Az Appennini-félszigetnek csak az északi felében fordul elő; hiányzik továbbá Korzikáról, Szardíniából, Szicíliából és a Baleári-szigetekről. Európán kívül megtalálható Törökországban, Izraelben, Szíriában, Libanonban, Iránban és Kazahsztánban is. Nyugat-Európa és Északkelet-Európa legtöbb államában erősen visszaszorult, ez az 1970 előtti és utáni előfordulási adatok összehasonlításával jól bizonyítható.

Magyarországon a hegy- és dombvidékek tölgyeseiben potenciálisan mindenütt előfordul, és ahol legalább középkorú erdők vannak, valóban meg is található. Elvétve a bükkösök zónájában is felbukkan. Az Alföldön a folyómenti keményfaligetekben helyenként gyakori, a Tiszántúl más részein azonban nagyon szórványos, hiszen ott az erdők nagyon megfogyatkoztak. Gyakorlatilag hiányzik a Duna–Tisza köze tölgyeseiben; a Nyírség homoki tölgyeseiben általában ritka (de a Baktai-erdőben jóval gyakoribb), és a Szatmár-Beregi-síkon is több helyen megtaláljuk.

A nagy szarvasbogár elterjedése Magyarországon
(forrás: Természetvédelmi kezelés)

 Élőhelye 

 A nagy szarvasbogár a kontinentális Európában – Magyarországon is – erdőkben, illetve kötött talajú fáslegelőkön és fáspusztákon él, valamint parkokban és arborétumokban, amelyek a hajdani keményfaligetek (tölgy-kőris-szil ligeterdőkben) maradványait őrzik öreg kocsányos tölgyek formájában. Az erdőkben a ritkásabb, ligetes részeket és az erdőszéleket kedveli. Nagy-Britanniában nagyrészt településeken és azok környékén fordul elő (városi kertekben, városi parkokban és sövényekben).  

 Élettartama

 Az imágók élettartama októbertől (amikor a bábból átalakulnak imágóvá) júliusig 10 hónap, de ennek nagy részét a föld alatt töltik; az aktív időszakuk a hímeknek csak 4–5 hét, hiszen a párosodás után elpusztulnak. Maradványaik (leginkább a rágójuk, a fejük és az előtoruk) a fák tövében több centiméter vastagságban halmozódhatnak fel az évek során. Ilyen "szarvasbogár-temetőkre" főleg nagy, idős tölgyfák alatt bukkanhatunk, különösen, ha a fák kevesen vannak és szétszórtan állnak (például fáslegelőkön vagy parkokban). A nőstények több nappal, néha néhány héttel is túlélik a hímeket. Ilyenkor azonban már a föld alatt tartózkodnak, ahol petét raknak, és legtöbbször nem is jönnek többé a felszínre, ezért nőstények maradványaira sokkal ritkábban bukkanhatunk.

A lárvák fejlődési ideje a kontinensen legalább 4, általában 5 év, de szűkös táplálékforrás esetén 6 évre is kitolódhat. Nagy-Britanniában és más, kevésbé fagyos telű országokban, illetve kisebb egyedek esetén 3 évre csökkenhet.

Ha tehát egy szarvasbogár élettartamát a peterakástól az imágó haláláig egy órának tekintenénk, a szabadban látható, aktív imágóra eső idő csupán 4–5 perc lenne.

 Táplálkozása

 
Az imágók nem vesznek magukhoz szilárd táplálékot, csak a fák sérüléseiből kifolyó erjedt nedvet nyalogatják fel a szőrös alsó ajkukkal. A nőstények a rágójukkal maguk is előidéznek sérüléseket, a hímeknél ezt nem figyelték meg. Kifolyó fanedv hiányában túlérett gyümölcsök (leginkább a rajzásuk idején érő cseresznye) nedvével is beérik. Fogságban bármilyen cukros folyadékot elfogadnak, különösen, ha abban alkohol is van, de az alkohol kedvezőtlenül befolyásolja az aktivitásukat és a termékenységüket. Vörösboros palackcsapdák gyakran fogják a szarvasbogarakat is.

A pajorok tápláléka az elhalt, fehéren korhadó faanyag, mely lehet mélyen a földbe ágyazott fatörzs, de leginkább tuskók vagy eleven fák elhalt gyökere. Pajorokat találtak azonban már 1felszínen heverő törzsekben, kerítésoszlopokban, vasúti talpfákban, kéreg- és fűrészporhalmokban, sőt komposzthalmokban is. A szarvasbogarat a tölgyesekre jellemző fajnak tartják, de nála is megfigyelhető az a táplálékváltás, ami az orrszarvúbogárnál (Oryctes nasicornis): az előnyben részesített tölgyek mellett a szarvasbogarak kezdenek rátérni más fafajokra, például füzekre és gyümölcsfákra is. Nagy-Britanniában már több mint 60 fa- és cserjefajról mutatták ki (köztük nem őshonos dísz- és haszonfákról is), hogy táplálékot nyújthat a szarvasbogár lárváinak, és a felmért fáknak csak 10–20 százaléka volt tölgy. A tölgyek aránya azonban a kontinensen jóval több, mint 50 százalék.