Mit tegyek?

OLVASSA EL MIELŐTT BÁRMIT TENNE!

Kezeljük helyén a dolgot

Ne felejtsük el, hogy nem akkor vagyunk felelős madárvédők, ha a természeti törvények ellen dolgozva bármi áron meg akarunk menteni minden egyes madarat, fészekaljat és fiókát! Erre csak a végveszélyben levő fajok esetében van szükség, de a legfőbb cél ott is a megfelelő élőhelyi viszonyok helyreállítása, mert enélkül az ilyen állatok végül csak állatkertekben maradhatnak fenn.

Meg kell értenünk, hogy a  ragadozók, a betegségek és balesetek okozta elhullás a természeti folyamatok szerves része. Éppen ezen hatások ellensúlyozása érdekében költ a legtöbb kis- és közepes testméretű énekesmadár évente kétszer (esetleg háromszor), évi akár  harmincnál is több fiókát felnevelve. Mivel ezek a fajok több évig vagy évtizedig is élhetnek, stabil állomány fennmaradásához nincs szükség minden fióka túlélésére. Sőt, ez kimondottan kedvezőtlen lenne, mivel olyan állományrobbanást eredményezne, melynek következtében rövid időn belül elfogyna a táplálék, betegségek terjednének el, és az állomány magától összeomlana.

Ha a településen gyakori madarak egyetlen fiókáját sem mentenénk meg, az állományok azt sem éreznék meg, még a városokban sem. Érdemes megnézni ezeknek a fajoknak az összesítve jóval százmillió példány feletti éves állomány- és szaporulatadatait (lásd a lenti táblázatot), és enek fényében eldönteni, hogy fajvédelmi szempontból van-e jelentősége az évi néhány száz, néhány ezer, ráadásul gyakran feleslegesen "megmentett" fiókának.

A táblázat a képre vagy ide kattintva tölthető le
(Forrás: MME Monitoring Központ).

Az adatokból az is következik, hogy a települési fiókamentés alapvetően az emberek saját lelkiismeretének megnyugtatásáról, tenniakarás-igényének kielégítéséről szól, nem kis mértékben azért, mert sokan kicsi emberkéknek tekintik a madarakat, fiókákat – ami nagyon nagy hiba! Illetve nem akarják, nem tudják elfogadni, hogy a fiókák 70-80%-a mindenképpen elpusztul, el kell pusztulnia, ezért van belőlük ilyen sok – ez pedig a természet alap működési rendje, törvénye.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne segítsünk a madarakon − ebben segít ez az oldal is −, de ezt csak ott, akkor és úgy tegyük, ha erre valóban szükség van, ha vállani tudjuk az ezzel járó terheket, miközben végig ügyelünk arra, hogy a jó szándékunk ne okozzon nagyobb kárt a madaraknak!

Az OzoneNetwork "Egyenlítő" című műsorának egyik 2015. évi adásában az MME
munkatársa a fiókamentés kérdéséről beszélgetett a műsorvezetővel. A felvétel
indításához katt a képre (Forrás: videa.hu).

A véletlen kiesés ritka

Nem tekinthető általánosnak, hogy egy fióka magától essen ki a fészekből. Ez többnyire erős szélben lengedező, esőtől terhelt ágakkal megdőlő fészkeknél fordul elő. Nem véletlen, hogy a legtöbb, valóban mentésre szoruló fiókát markáns frontbetörést követően találják meg.

A 2015. július 8-ai vihar és egyik következménye (Videó: Orbán Zoltán).

Elsősorban nagyobb testű, akár több mázsány tömegű fészket építő fajoknál
fordul elő, hogy a fészket tartó ág eltörik és a fészek leszakad
(Forrás: HELICON parlagisas-védelmi LIFE+ program)

A kiesések, kilökések, korai fészekelhagyások hátterében több egyéb ok is állhat:

• a szülőpár egyik tagjának elhullása, ilyenkor a magányos madár kevesebb fiókát (vagy egyet sem) tud etetni, a többi a fészekben pusztul éhen vagy ezt megelőzendő a madár maga szabadul meg a leggyengébbektől (az olyan nagyobb testű fajok, mint a fehér gólya, ilyenkor gyakran meg is eszik a fiókákat, hogy legalább ezzel a táplálékbevitellel ellensúlyozzák a veszteséget);
• pár nélkül maradt magányos hím támadása (ez különösen a fehér gólyáknál látványos, gyakori);
• táplálékhiány vagy rossz minőségű, például növényvédő szerekkel mérgezett táplálék okozta legyengülés, megbetegedés, elhullás;
• szélsőséges időjárás, hőguta vagy kihűlés miatt bekövetkező legyengülés, elhullás;
• fiatal, először költő szülőpár/egyik szülőmadár tapasztalatlansága okozta legyengülés, elhullás;
• fiókák születési, fejlődési rendellenessége, amit a szülők számára a megszokottól eltérő viselkedés jelez;
• a szülőpár vagy az egyik szülő rossz genetikai háttere, ami öröklött betegséget, elhullást okoz a fiókáknál;
• ragadozók (hangyák, pelék, nyest, erdei sikló stb.) támadása;
• "izgága fióka" túl korai, hibás fészekelhagyó viselkedése;
• több nappal később kelt vagy fejlődésben bármi okból lemaradó ("kelésgyenge") fióka is követi nagyobb testvéreit a fészekelhagyásban;
• nagy hőség okozta stressz.

Amennyiben a fióka szülői kidobásának hátterében a fiatal madár túlélési esélyeit csökkentő betegsége vagy viselkedési rendellenesség áll, akkor a mentés sikere után a madár felnőtt korában pusztulhat el, vagy a betegségét, rendellenességét átörökítheti a fiókáiba, akik hasonló sorsra jutnak. Ha az örökbe fogadott fióka tollazata a nem megfelelő táplálás és tartási körülmények miatt nem megfelelően fejlődik, a tollvégek annyira szennyeződnek ürülékkel vagy letöredeznek a dobozban, kalitkában mozgás közben, akkor a madár nem lesz elengedhető.

Egy sajnálatos, de tipikus példa a sok közül, amikor a jó szándék állatkínzáshoz, a
"megmentett" madár megnyomorításához vezetett – tv2 Tények / 2015.06.29.
A riport indításához katt a képre (Forrás: tv.hu).

A törvénysértés határán

A fenti esetben a felnőtt madarat kell lealtattatni, ami lelkileg megterhelő, ráadásul hatósági engedélyhez kötött (a zöldhatóságok 2015 tavaszától beolvadtak megyei kormányhivatalokba, ezért ezt a feladatot is a megyei kormányhivatalok látják el), mivel az esetek túlnyomó többségében védett fajról van szó.

A lealtatás elvi alternatívája a fogságban tartás. Védet fajok esetében ez szintén engedélyhez kötött – különösen azért, mert ha a környezetünk tudomást szerez madármentő tevékenységünkről, sok madár kerülhet a birtokunkba – ezt az engedélyt viszont a kormányhivatal szinte bizonyosan nem fogja megadni több okból sem:

• a madár fogságba kerülése nem ellenőrizhető, így az "elárvulva találtam" indoklás lehetőséget kínálna védett madarak fogságban tartásának legalizálásához, ami az évtizedek alatt jelentősen visszaszorított, de teljesen sajnos fel nem számolt illegális vadmadár-kereskedelem malmára hajtaná a vizet;
• a nem elengedhető madarak tartása minimum állatmenhelyi, állatotthoni, de még inkább természetvédelmi mentőhelyi tevékenységnek minősül, ezek üzemeltetését pedig az állatkertekre is vonatkozó rendelet szabályozza, ami megfelelő szakmai végzettséget, technikai és logisztikai hátteret (állatorvosi háttér, tetemkezelés stb.) ír elő;
• ennek az engedélynek a megszerzése természetesen nem lehetetlen, de ez már messze túlmutat egy-egy fióka alkalmi mentésén, lelkileg és anyagilag is nagyon megterhelő hivatást jelent.

Ezért nagyon-nagyon fontos, hogy jól gondoljuk meg, mit teszünk, fontoljuk meg az eddig olvasottakat és a következőkben leírtakat!

A magányosnak tűnő fióka többnyire nem árva!

Az embereket cselekvésre késztető magányos(nak tűnő) fiókaállapot legtöbbször nem a véletlen, nem baleset következménye, hanem a madarak túlélését segítő, finoman hangolt viselkedési mechanizmus.

Az ágak között szabadon (nem odúban) költő madarak fészekaljaira – a tojásokra és különösen az eleségkérő hangot adó fiókákra – nagy kockázatot jelentenek a ragadozók. Ezért ezek a fajok a teljes önállósodás, a tökéletes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, egymástól és a fészektől mindinkább eltávolodva - a szülők segítségével - magányosan próbálnak túlélni. A kézenfekvő kockázatok mellett ennek a viselkedésnek az az előnye, hogy lerövidül az az időszak, amikor a fészket megtaláló ragadozó a teljes fészekaljat el tudja pusztítani. Mivel a korai fészekelhagyó madarak ekkor még nem önellátóak és a teljes értékű repülés eléréséig 5-10 napig  még fejlődniük kell, a szülők a sűrű növényzetben rejtőzködő fiókákkal hanggal tartják a kapcsolatot, így találják meg és etetik folyamatosan őket.

A dolog akkor működik, ha a szétszóródó fiókák jó takarást kínáló sűrű aljnövényzetbe
és kiterjedt bokrosokba tudnak elrejtőzni. Ilyen helyeken a tojások és a fiókák is
kellően védettek a fészekragadozókkal szemben, ami természetesen nem azt jelenti,
hogy egyet-egyet nem kapnak el, ez azonban természetes jelenség
(Fotó: Orbán Zoltán).

Az ilyen viselkedésű fajok fészkeinek mérete is csak akkora, és konstrukciója is olyan (gyengébb anyagokból áll és kevésbé strapabíró, mint például a gallyfészkek), hogy a maximum 70%-os fejlettségi állapotú (méretű) fiókák befogadására alkalmasak, ezért az ezt a méretet és életkort elérő fiataloknak el is kell hagyniuk a fészket, mivel abban egyszerűen fizikailag nem férnek el többé.