Játék

2016.06.14 15:21

KukaLand: gyerekeknek a szelektív hulladékgyűjtésről

Saját fejlesztésű játékot indított útjára az OKTF NHI. A játék alapvetően a gyerekek és a fiatal felnőttek (5-25 év közöttiek) elérését célozza, de mint az a kampányindító eseményen kiderült, a felnőtteket is magával tudja ragadni. A KukaLand minden korosztály tagjainak mást ad: míg a legkisebbeknél a szenzomotoros képességeket fejleszti, az idősebbeknél az élményszerű tanulást segíti elő.
 

Játékosan tanítja meg a gyerekeket a szelektív hulladékgyűjtés fortélyaira a KukaLand, az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) saját fejlesztésű multiplatform játéka. A népszerűsítő kampányt az OKTF NHI 2016. május 28-29-én Budapesten, a PlayKID-Minimax Gyermeknapon indította útjára, ahol már az első játékosok körében óriási sikert aratott.

A KukaLand végre egy olyan játék, amely színt visz a gyerekek által legtöbbször játszott verekedős és lövöldözős játékok világába, ráadásul kifejezetten hasznos is – így nyilatkoztak a helyszínen a szülők, miután a gyermekükkel közösen kipróbálták a játékot. A hétvégi rendezvényen legalább 1.200 család fordult meg az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) standjánál és próbálta ki a KukaLand játékot.

KukaLandról
A KukaLand egy ismeretterjesztő és attitűdformáló multiplatform játék, amely a fiatal célcsoport digitális játékok iránti elköteleződésére alapozva, mind megjelenésében, kivitelezésében, mind pedig a különböző platformokra optimalizált játékok kifejlesztésével a kor elvárásaihoz igazodva igyekszik elragadni a felhasználók figyelmét.

Az OKTF NHI saját fejlesztésű játéka keretében a játékosok négy különböző - papír, műanyag, fém és üveg - világban barangolva az adott hulladéktípushoz és annak szelektív gyűjtéséhez kapcsolódó információkat sajátíthatnak el szórakoztató módon, miközben próbára tehetik ügyességüket, gyorsaságukat és kreativitásukat. A játék alapvetően nem arra fókuszál, hogy melyik kukába milyen hulladékot kell dobni, hanem a szelektív hulladékgyűjtés helyes módját (kiürítés, lapítás, válogatás) segít rögzíteni a gyerekekben.

Az ismeretterjesztést az egyes játékok végén edukációs üzenetek és egyéb érdekes, figyelemfelhívó információk segítik, mint például:

 

  • Tudtad-e, hogy a postaládákat elárasztó ingyenes reklámkiadványok háromnegyede olvasatlanul kerül a kukába?
  • Tudtad-e, hogy a használt papírzsebkendőt nem szabad szelektíven gyűjteni, mert betegségeket terjeszthet?
  • Tudtad-e, hogy egy műanyag palack előállításához háromszor annyi víz szükséges, mint amennyit beletöltenek?
  • Tudtad-e, hogy az aludobozos üdítők árának több mint a felét a csomagolás teszi ki?
  • Tudtad-e, hogy a befőttesüvegek teteje fémként újrahasznosítható?
  • Tudtad-e, hogy egy üvegpohár újrahasznosítása annyi energiát spórol meg, amennyivel egy televízió 3 órán keresztül tud működni?

 

A játék alapvetően a gyerekek és a fiatal felnőttek (5-25 év közöttiek) elérését célozza, de mint az a kampányindító eseményen kiderült, a felnőtteket is magával tudja ragadni. A KukaLand minden korosztály tagjainak mást ad: míg a legkisebbeknél a szenzomotoros képességeket fejleszti, az idősebbeknél az élményszerű tanulást segíti elő.

A játék ingyenesen letölthető, elérhető a játék weboldalán és a Szelektalok.hu Facebook-oldalán, valamint letölthető iOS és Android alkalmazásként (App Store-ból, illetve Google Play áruházból) mobiltelefonokra és táblagépekre egyaránt.